2016. április 10., vasárnap

Spenótos-vörösbabos quesdilla Sajtszósszal


Spenótos-vörösbabos quesdilla Sajtszósszal

Egy serpenyőben kevés olívaolajon futtassuk meg az aprított újhagymát és fokhagymát, majd adjuk hozzá a lecsöpögtetett konzerv vörösbabot, sózzuk, borsozzuk, pároljuk együtt 5 percig, kevergetés közben egy krumplinyomóval, kissé törjük át a babot, pépesítsük. Szedjük ki egy tálba.
A serpenyőbe dobjuk a spenótot, sózzuk, 1-2 percig pároljuk csak, épp hogy összeessen.
A spenóthoz keverjük hozzá a babot és a serpenyőben pár percig pároljuk őket, csakhogy az ízek összeérjenek.

A sajtszószhoz olvasszuk meg a vajat, majd a keverjük el benne a lisztet, sózzuk, borsozzuk. Apránként adjuk hozzá a tejet, folyamatos kevergetés mellett főzzük alacsony lángon, amíg sűrű, de selymes lesz (kb. 5 perc), majd reszeljük bele a trappistar sajtot, addig keverjük, amíg a sajt teljesen felolvad.

Végezetül a sajtszót keverjük össze a babos-spenótos öntettel.
Ízlés szerint egy kis citromlével még megbolondíthatjuk.

És voálá már kenhetjük is rá a friss tortilla lapokra!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése